Hajdan, mikor új voltam még, négy mágus összeállt, a eldöntötték, létrehozznak egy varázslótanodát hol az ifjak hallgathatják oktatóik bölcs szavát, s továbbadhatják a vének tudásuknak legjavát. Sokan mondták, nemes a cél, melyért a Négy síkra száll; nem hitték, hogy valaha is rút viszály közélyük áll. Mély barátság fűzte egybe Griffendélt és Mardekárt; jóban-rosszban összetartott Hugrabug és Hollóhát. De jaj, egységük víg napját széthúzásnak bús éje követte - és errõl szól a Teszlek Süveg meséje. Szólt Mardekár: "Az jöjjön, ki mágus szülők gyermeke." Szólt Hollóhát: "Azt tanítsuk, kinek éles az esze." Szólt Griffendél: " Iskolánkba bátor ifjak jöjjenek!" Szólt Hugrabug: "Énelőttem egyenlő minden gyerek." Véleményük különbözött, össze mégse vesztek. Eldöntötték, mindannyian felelősek lesznek egy-egy házért, mely az övék: így Mardekár, teszem azt, magához hívott minden tiszta vérűt és ravaszt. Hollóhátnál az okosok hasznát látták eszüknek; bátor lelkű társaik meg Griffendélhez kerültek. Hugrabughoz ment a többi. |
De akkoriban még négy hű barát volt a négy ház, szent volt a szövetség. Sok-sok évig honolt béke köztük, s egyetértés; Mígnem végül kapzsi becsvágy, sima szó, kísértés egymás ellen fordította a négy büszke házat, és közöttük féltékenység, gyűlölködés támadt. Egy ideig már-már úgy tűnt a Roxfortnak vége - hiszen barát barátnak lett esküdt ellensége. Végül aztán egyik reggel elment Mardekár; és ádáz tusa nyomban véget is ért; haj de már nem lett újra egy, mi egy volt, s négy házunk szóta bús emlékét őrzi annak, mit sírt e nóta. Így eshetett, hogy megkaptam kényszer szülte posztomat. kár, hogy ami egyben teljes, négybe épp én osztom azt. Dalomba pár új strófát azért szövök ma bele, mert, bár elvégeztem a munkám, sejtem, kárt teszek vele. Régi bűbáj kötelez rá, hogy betöltsem tiszteme, de oldom, mit kötni kéne - s ebből, félek, baj lehet. Éber szemmel lássátok meg mind a baljós jeleket! Egység kell most, összefogás; ha széthúzunk, elveszünki.... És most jöjjön a beosztás. Essünk túl rajta, gyerünk! |